Matyóföld kultúrájáról IV.
Matyóföld kultúrájáról IV.
A feltáratlan matyó örökség és értékelése – a 2010. év felolvasóüléseinek anyaga –
(szerk.: Pap János)
Pap János, MAME elnök által szerkesztett könyv a 2010-es év felolvasóüléseinek anyagát tartalmazza. A Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete fontos feladatának tekinti, hogy minél jobban feltáruljon Mezőkövesd múltja és jelene.
Köszöntő
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy köszönthetem a IV. Matyóföld Kultúrájáról című felolvasóülés résztvevőit, az írások szerzőit. „Nem értheti meg a jelent az, aki a múltat sem ismeri.”- hangzik a mondás. Nekünk, matyóknak, mezőkövesdieknek bizony van mire emlékeznünk. Elég csak említenem világszerte ismert kultúrát, gyógyvizet, az erre épült gazdasági, társadalmi életet, továbbá az ezen felnőtt civil szervezeteket. Az ember sokszor olyan természetesnek veszi, hogy igen, vannak különböző szervezetek, klubok, olvasói körök, amelynek tagjai hol a közönségnek, hol maguknak átadják azokat a gondolatokat, amelyeket fontosnak tartanak elmondani. Ám tudnunk kell, hogy mindannyian szegényebbek lennénk, ha ők nem vetnék papírra mindazt, amit munkájuk, hivatásuk, vagy szabadidőben folytatott kutatómunkájuk révén a városról megismertek. Megnyitókon az ember gyakran hall hasonló gondolatokat a rendezvényt éppen köszöntő meghívott előadótól, városvezetőtől, de úgy gondolom, ez nem puszta frázis. Hogy miért nem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a vállalkozás, amelybe a mostani városvezetés kezdett. 2010-ben azt a célt tűztük magunk elé, hogy a matyóság, a város története a jövőben ne csak a könyvtár, a kulturális klubok rendezvényein kerülne szóba, hanem – ahogy kiállításoknál is szokás, – vándorútra indulna. Olyan vándorútra, amelyen bejárná a várost, eljutna az iskolákba, a fiatalokhoz is. Amellett, hogy múltunkat szeretnénk az iskolai oktatás tárgyává tenni, elindult egy szervezőmunka is, amely egy monográfia elkészítését tűzte célul. Ideje végre hitelesen, teljes körűen és egységes kiadásban bemutatnunk Mezőkövesd történetét. Ez a munka csak úgy lehet eredményes, ha van mit, van honnan és van kiktől gyűjtenünk. Rendkívül fontosnak tartok minden olyan munkát, amely megörökíti az utókornak mindazt, ami a város életét gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben is meghatározta, illetve meghatározza. Bízom abban, hogy az itt olvasható előadások is hasznos építőkövei lehetnek majd ennek a küldetésnek! Ezen gondolatok jegyében ajánlom a kötetet a Tisztelt Olvasó számára!
Hajdú András alpolgármester
Tartalom
I. A matyók mezőgazdasága és kísérlet az ipar meghonosítására
Hajdu Ráfis János: Mezőkövesd egykori parasztsága mai szemmel
Hajdu Ráfis János: Mezőkövesdi szőlők a XX. század közepéig
Kádár Zoltán: Két gépgyár a magyar műszaki zsenialítás tükrében…
Lázár Mihály: A Kismotor- és Gépgyár mezőkövesdi 3 sz. Gyáregységének, majd Gyárának rövid története
Szlovák Sándor: Artézi kutak Mezőkövesden 2010
II. A matyók népművészete, hagyományainak mesterei és a Zeneiskola története
Sorki Dala Andor: A gyökerek élni akarnak
Pap Pál: Mi lesz veled, (matyó) népművészet?
Pap Pál: A matyóság néhány krónikása
Dorogi Ferenc Miklós: A Matyóföldről írták 1927-ben
Pap János: Fél Edit születésének 100. évfordulója és Gari Margit
Mozerné Horga Stefánia: A mezőkövesdi zeneiskola története a kezdetektől napjainkig
III. A mezőkövesdiek vallásossága
Varga László: Páter Jámbor mezőkövesdi és bogácsi évei 1918-1919
K. Dudás Mária: A Mezőkövesden működő vallási alapú közösségek napjainkban
IV. Művészeink, íróink évforduló
Bíró József: Játék és valóság
Pap János: Jegyzet Garamszeghy Sándor színművész, író és Jablonkay Éva operaénekesről
Gyenes László: Nagy magyar írók évforduló
Medvigy Endre: Sinka István, a balladás Fekete Bojtár