Dudás Sándor:

Pillangók bölléridőben

A lélek Mérleg havában fogantak Dudás Sándor harmadik kötetének versei, melyek sajátos test- és lélekközeliséget árasztanak. Hitek és kételyek tusakodásából teremtett harmóniát.

Nyári pillangókra, illatokra, út mentén kutyagoló nyárfákra, holdalló szentestékre, havakra, csámborgó szelekre, fagyok cinegéire tékozló varjakkal, liláskodó kézfogással, elkékülő angyalszárnyakkal, tőrcsillogtató napsütéssel zordul itt a „bölléridő”.

Az őszidő ünnepkörébe lépett kírikus éveivel megegyező számú opuszait a Bibliából „hazahozott és (ott-)honosított” apostolokat felvonultató és mámoros-boros páros szonettkoszorúval keretezi. Tartja most is az arányt, a hármas metszéseket: hatvan vers harminc szonett foglalatában fénylik-sötétlik fel, melyhez jól illeszkednek Bor István Iván finom ívű, „sugárszálas” grafikái.

Kilencven verse, bízunk benne, nemcsak jelenlétét jelzi, hanem jelet is hagy a maradandóban.

Dudás Sándor: Diófa-árny takar

ÁRNYBAN IS FÉNYESKEDŐ

A természet rendjéhez igazodó és igaz életet élt Bükkalja Arany János-i tisztaságú alkotója, Dudás Sándor (1941-2010) költő, festő és szellemi, társadalmi mindenes. Posztumusz kötetté összesorjáztatott hatvankilenc versében e vidék diófás nyugalmú világa jelenül meg, szinte minden árnyalatában.

Diófa-árny takar – aranylik-sötétlik az életre s halálra egyaránt utaló kötetcím, hiszen benne delel az itteni nyarak, őszök verőfényes csöndje, és ott komorlik a koporsó tragikuma is.

Valóságos „kalendárium”-át adja a tájhazának ez a szerző festményeivel „feldúsított” karcsú könyv, külső és benső téren egyszerre: minden fellelhető benne, ami a magyar szemnek és léleknek szükségeltetik.

A tavaszi lobogású szőke fürtök idejét a megőszült fürtöké váltotta fel Dudás Sándornál is, miközben a kinti világban „a harmat dérre váltott”.

S ezt az időívet fogja át verseskönyve.

Tavaszi szelek csitultán, virágzó almafák sátrán, augusztusi ringlók loccsanásán és őszi színek kavalkádjában szorongó diókon át, hóval s dérrel terhelt ágakig hajlik alá ez a líra, rezdüléseiben lépten-nyomon láttatva a lélek jelzéseit, melyek immár búcsúüzenetekké állnak össze — a jelet hagyás igényével.

„Közelről minden emberélet: bukás, kudarc, a meghiúsult álmok csődtömege… De a halál a legtöbbjét kikerekíti arra az értelemre, amely kezdettől fogva ott volt Isten tervében” — vallja Cs. Szabó László.

Reménykedjünk, hogy ez az „őszikés” időben félbeszakadt költészet ott volt az isteni tervben, és teljessé kerekül. Értelme pedig akkor fénylik fel s világosul meg, ha olvassuk is.

Cseh Károly

Mezőkövesd, 2010. március 6.

Dudás Sándor: Kéktollú égbolt

Gyalogszárnyon

Gyerekkori nyarak „hétágú napos” szarvasa iramlik át olykor az időn, hogy a képzelet űzőbe vegye. Gyönyörű hajszájában a megilletődés megihletődéssé emelkedik. Valami különös lelkesültségben a fenti és a lenti, a kinti és a benti együtt ragyog: harmónia teremtődik.

Ilyen kettősség igézetében él és alkot Bükkábrányban Dudás Sándor.

A megnőtt föld után (Megnő a föld címmel jelent meg verseskötete két éve) megnő benne az ég is: a lépten-nyomon kísértő hely szelleme szárnyra kap és úgy ragadja magával a megriadt lovú meszeskocsit, hogy az Göncölszekérré lényegül, és szétszórja a csillagokat, mint a „saroglyába kapaszkodó pöttöm gyereksereget”. Máskor ráolvasással héját hessent el a libapástról, humoros helységnévolvasást tart, „denevér-pletyka” falusi életképét eleveníti meg, altatót dúdol Sárának, az unokának, vagy éppen „időszánon” röpül a bükkaljai tájon, ahol tavasszal „duzzad a Kácsi s a Sályi patak” és a magas „kék udvarában” gyalogút fut.

Dudás Sándor harminchárom versét olvasva, suhanva is földön járunk, és gyalogolva is szárnyon suhanunk abban a világban, ahol „minden annyi báj, s tarka, mint papagáj”.

S ha a csodák forgatagában elbizonytalanodnánk a nyüzsgő színek között, útjelzőnek ott van egy-egy rajza, mely nemcsak irányt mutat, de gyönyörködtet is.

Áldásos tétovázásunkat a felfedezés izgalma ünneppé fényesíti.

Cseh Károly

Dudás Sándor:

Megnő a föld

– versek –

Ötvenen túl fokozottabban kopik a menny, fogy a „kék, sárga, s a szemnek tetsző zöld”, és „megnő a „föld”. Közelít a számvetés ideje. Az ihlet és a tapasztalat eggyé lobbanó fényében gyérvörösen lobbanó őszutói rózsák, gubbasztó varjúkárogások, szívig érő havak, karácsonyok árván maradt jászlai és a szerelem virágzóhavas almafái világlanak verssé. Ebben a fényben térfölöttivé emelkedik a táj és távlattá nyílik az idő: a hólétől duzzadó patakon bibliai Gedron-híd ível át, a szülőföld erdei kivágott édenek, s a pusztuló „végeken” vizesen ezüstlő júdási kötéldarabként villan meg és kísért a bújkáló Tisza.

A költő és „képíró” Dudás Sándor Bükkábrány polgármestereként is megmarad a tájhaza érzékeny Anteuszának, kinek „mint mezítlábas talpát régen „, most „szívét pirítja a rög „, és szeplős lányarcot lát a tavaszi napban, továbbra is. Áthevült rög és áthevült nap sugározza egymást, saját grafikákkal megjelenített és éveivel egyező számú verset tartalmazó kötetében, földárnyékban is, fényt vetve.

Cseh Károly

Cathlyn Brook:

Betűleves

Él valahol Magyarországon egy újságíró, aki minden nap járva munkája helyszíneit, hatalmas mennyiségű élményanyag birtokába jutott az elmúlt évek alatt. Ezekből mindazt, ami nem fér az újságírás kereteibe, könyvekben teszi közzé Cathlyn Brook néven.

És él valahol, egészen pontosan a Betűleves lapjain egy másik újságírónő: Molly, aki sikeres a pályáján, hébe-hóba a magánéletében is, bár mindkettő bővelkedik fordulatokban, adott esetben megrázkódtatásokban is.

A két személy világának ötvöződése a Betűleves: a történet a 21. század élményeinek alapján íródott, a köztes gondolatok pedig a szerző személyes vallomásai, a főhős szívébe ágyazva.

A történetben Molly életének mintegy két évét követhetjük nyomon, egy kisváros és a nagyvilág lenyomatait kapva a regényben, átitatva az élethez nélkülözhetetlen humorral. Felvillannak benne kis és nagy formátumú személyiségek, hazai és európai helyszínek, hűség és megcsalattatás egyaránt.

Cathlyn Brook Betűleves-e megint egy tipikus metrós- buszos könyvecske: táskánkban, zsebünkben magunkkal vihetjük rohangálásaink közepette, hogy felvidítson, elgondolkoztasson, vagy egyszerűen csak elszórakoztasson mindennapos útjainkon.

Cathlyn Brook:

(M)ilyen a szerelem?

A párkapcsolati dilemmák, a hozzájuk kötődő érzelmek örök kísérői életünknek. A boldogság keresése velünk él, a vágyott és vágyódó nő és férfi közötti harmónia megtalálása elemi érzelmi igényünk. A legintimebb érzések mélységeit feltáró kötet megdöbbentő őszinteséggel és nyíltsággal, ezáltal tehát hitelesen beszél a szerelemről, miközben felveti a jó úton vagyok-e, a mit tehetek, mit vehetek fel, mit adhatok fontos kérdéseit. Két ember őszinte közös vallomása ez egymáshoz fűződő érzelmeikről, élményeikről, a megélt szerelem, testi vágy és intellektuális egyesülés útjain járva.

Polgári Szilvia:

Én, Marcus

„Szerettem volna elmondani, mennyire sajnáltam, amikor kiscsibe korában sírt, és megértem azt, hogy egyszer világgá akart menni, mert egyszer én is akartam, de mióta itt élek vele, már nem akarok megszökni többé. Jó lett volna elmondani, hogy szerintem a sors nem véletlenül vezérelte őt ezer meg ezer közül pont arra a nyomorúságos helyre, ahol én laktam.

És bár Mama szerint a tekintetem szakasztott gubanci, nem hiszem, hogy csak ez volt az oka, amiért engem választott. A rokon lelkek vonzzák egymást, összeköti őket a múlt gyötrelme, ezért tudom biztosan, hogy mi rokon lelkek vagyunk.

Minden elkötelezett „kutyás” pontosan tudja magáról, hogy képes hosszasan mesélni kedvence bájairól, szokásairól, mókás és időnként bosszantó dolgairól. A könyvben rajongásunk tárgya (áldozata?) mesél arról, ő hogyan látja a mindezt. A világot, benne önmagát, minket, és azt a bonyolult köteléket, mely láthatatlanul fűz bennünket egymáshoz. Megtörtént eseményeket feldolgozó, keserédes felnőttmese ez, egy németjuhász kutya megindító vallomása, melyet ajánlok mindenkinek, aki szereti a kutyákat, és annak is, aki nem. Hátha…

T. Garmás:

Egy kazár lány

A közelmúltban jelent meg az a könyv, mely egy mezőkövesdi asszony viszontagságos életének visszaemlékezéseit tartalmazza. A kis történetekből megtudjuk, hogy egy kazár lánynak milyen volt az élete az 1940-50-es években az Oroszország által bekebelezett Ukrajnában. Gyermeki életére a politikai helyzet, a zűrös családi élet egyaránt rányomta bélyegét. Azonban a hányattatásos gyermekkorban, a viszontagságos ifjúkorban mégis helyt tudott állni, és melegszívű, szerető ember tudott maradni.

Az elbeszélésekből megtudhatjuk, hányszor és miért kellett otthont és iskolát cserélnie. Így sokszor kellett új ismerősöket, szerelmeket, barátokat találni és elveszíteni. A technikum elvégzése után pedig munkát keresnie, ott helytállni, az „undorító” munkáltatók támadásait visszaverni. Csalódni apában, barátokban, munkatársakban. A könyv bemutatja, hogy ilyen élet után hogyan került Amerikába, és ott milyen hatások érték, és az mit váltott ki belőle, majd Magyarországra, Mezőkövesdre Tamilla a kazár lány, és hogyan talált nyugalomra városunkban.

A családi történetek között megismerhetjük a kazárok, kozákok eredetét, történelmét, népük vallási és világi szokásait, rettegéseit, mindennapi életüket. Többek közt azt is, hogy az Ukrajnaiak ugyanolyan áldozatok voltak a Szovjetunióban, mint a „felszabadított” országok, és így az elnyomásból nekik is bőven kijutott. Ez a könyv stílusán is látszik, hiszen a nyelvezetéből kitűnik, hogy írója először oroszul tanult írni-olvasni.

Azoknak ajánlom a könyvet, akik szeretik a családregényeket történelmi korba ágyazva.

Csirmazné Cservenyák Ilona

Kissné Héczei Erzsébet – Drabon József:

Versek

Ajánló

Két szerző, Kissné Héczei Erzsébet és Drabon József verseinek kötetét tartja kezében az olvasó. Mindketten hosszú évtizedek alatt gyűjtöttek sok tapasztalatot szép, igaz, néha fájdalmas életükben. Emlékeiket, gondolataikat versbe foglalták, amelyek leírását csupán néhány éve kezdték meg. A verseket olvasva azonnal szembeötlik, hogy mindketten hívő keresztyének, elkötelezetten vallásosak. Éppen ebből következik, hogy soraikat át-át szövi a hit a jövőben, a bizakodás, hogy az ember csak a szeretet parancsa révén lehet boldog.

E kései versekből az is kiderül, hogy életük során munkásságuk közelebb állt a természettudományos, mint a humán területhez. Érzékeny kapcsolatuk az emberekkel, a világgal e versek megszületését tették számukra lehetővé. Mi olvasók pedig újra élhetjük általuk a munkához, a természethez, a családhoz, a közélethez, magyarságunk történelméhez való viszonyukat.

Csodálattal tapasztalhatjuk, hogy minden modernkedés nélkül, a formalizmus hibájába sem esve, szépírástörténetünk legjobb hagyományait fedezhetjük fel a versekben. Mindketten szinte következetesen ragaszkodtak a magyaros, ütemes, rímes verselési stílushoz. Azt is kiolvashatjuk e versekből, hogy ezek nem az úgynevezett vájtfülűeknek készültek, mindannyiunknak. Héczei vissza-visszatér az anyaszerep fontosságára, míg Drabon nagy sorskérdésekre. Héczei verseiből mégis „Az ősz és én” címűből idézek egy szakaszt, amely jól tükrözi tehetségét, költészetünk, költőink ismeretét: Nem kopaszak még kertünkben a fák./ Ha szellő szökken, pergedez levél./ Lassan engedi le ágáról magát,/ nem száraz, élő tőrzsén még az ág. Mintha azt sugallaná e versszak is olvasóinak, hogy a vers szerzőjétől még a jövőben is várhatunk szép gondolatokat, mert az ember az „Öregség”-ben” is megtalálja a múlhatatlan szimbolikát.

Drabon verseiben majdnem hogy dominálnak a háborús élmények. „Akikért nem szólt a harang” című versében a 2. világháborúban elvesztett apa ihlette: … a végtelen térség visszhangozza/ lélekharangok kondulásait. A „Trianoni kálvárián”-ban már a ma emberének értékítéletét találjuk meg sorsfordulóinkról. Kimondja azt is, amelyet minden verssel foglalkozónak tudnia kell, hogy a vers szikrázó szellemzuhatag.

Csak azt ajánlhatom a kedves versszerető olvasónak, hogy olyan kötetet tart a kezében, melyekben a versek gördülékenyek, jól értelmezhetők.

Pap János

Laboda Kálmán:

Örök vőlegény

– Válogatott versek –

Hogy miért Örök vőlegény a cím?

Hát „feleségül tudjuk venni” a pénzt, a gazdagságot, a sikert? Nekem nem sikerült. Akinek igen, annak szeretnék egy kicsit a helyében lenni. És sikerül-e „feleségül venni” a zökkenőmentes életutat, a boldogságot, magát az Életet. Azt hiszem, keveseknek. Akiknek igen, azoknak szeretnék a helyükben lenni. (És feleségül tudjuk-e venni az összes nőt?) Pedig erre lenne szükség, hogy már itt a földön megízlelhessük a mennyország boldogságát!)

És végül sikerül-e „feleségül venni” Isten közvetlen látogatását, a kegyelmet? Ez az egész emberiséghez viszonyítva csak nagyon keveseknek jutott osztályrészül. Akiknek igen, azoknak végképp szeretnék a helyükben lenni. (Mert ez az igazi „pénz”, az igazi élet, az igazi boldogság.) Vőlegény vagyok tehát, aki remél, ezekre áhítozik-vágyakozik, errefelé törekszik.

Laboda Kálmán