Zámborszky László:

Búvópatak

Zámborszky László a Heves megyei Aldebrőn született 1949-ben, sváb környezetben nevelkedett. Általános iskoláit szülőfalujában, középiskoláit Miskolcon végezte. Jó magyar-történelem szakos tanárainak köszönhetően korán belé-ivódott az irodalom szeretete és az írás kényszere.

Élete java részét bányászként élte le, ahol igen jól érezte magát.

Matyóföld fővárosában, Mezőkövesden él immár 20 éve.

Sokszínű írásai különböző antoló-giákban és folyóiratokban jelentek és jelennek meg. Alkotásai ember-központúak: szereti az embereket, mert szeretetre méltóak, mert emberek, mert esendőek. Ő maga is az.

Írásait szeretettel ajánlja olvasóinak.

* * *

Ez a verseskötet, a Búvópatak, egy mai ember életét, örömét, bánatát, küzdelmét sorsával, barátaival, ellenfeleivel tartalmazza. A versek írója Zámborszky László olyan közülünk való érzékeny, néha botladozó, vagy vidám és haragos ember, akinek írásaira oda kell figyelni. Gondolatait minderről szépírásban, versekben fejezi ki.
Szereti szülőföldjét, Aldebrőt. A már több mint két évtizede Mezőkövesd, Matyóföld új színt, új embereket, írótársakat adott neki a sors. Mindezek gazdagították világképét, életfelfogását. Versírói kiteljesedését elősegítette a Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete, melynek tagja is lett. Ma már megengedheti magának, hogy hosszú, küzdelmes életére visszapillantva, bölcsebbé válva, írásaival rádöbbentse a ma ifjúságát az emberi élet minden következményére.
Megtalálta verseiben azokat a szavakat, a mindennapok különös eseményeit, a művészi, költői kifejező eszközöket, melyek az olvasó számára elgondolkodtatók, vagy örökérvényűek is lehetnek. „Nem vagyok különb senki másnál,/ s különbözöm mindenkitől.” – írja egyik versében. Az örökké küzdő ember bontakozik ki előttünk, aki vágyik a szeretetre, de végül is vallásában találja meg nyugalmát. Istenes versei mind erre utalnak.
Kitárulkozik előttünk, mint minden költő, mert példázata ma is csak egy lehet: embernek maradni meg az embertelenségben is.

Pap János

Zámborszky László: Ars poetica

Olyan leszek én, mint a jó bor,
mint a burgundi, vagy a debrői hárs.
Sokáig voltam must,
s remélem még tovább
lehetek ó-bor, jó erős.
Most épp murci vagyok,
mely csípős, ám nem nova,
de józanító is,
ha mértékkel isszák.