Dudás Sándor:

Megnő a föld

– versek –

Ötvenen túl fokozottabban kopik a menny, fogy a “kék, sárga, s a szemnek tetsző zöld”, és “megnő a “föld”. Közelít a számvetés ideje. Az ihlet és a tapasztalat eggyé lobbanó fényében gyérvörösen lobbanó őszutói rózsák, gubbasztó varjúkárogások, szívig érő havak, karácsonyok árván maradt jászlai és a szerelem virágzóhavas almafái világlanak verssé. Ebben a fényben térfölöttivé emelkedik a táj és távlattá nyílik az idő: a hólétől duzzadó patakon bibliai Gedron-híd ível át, a szülőföld erdei kivágott édenek, s a pusztuló “végeken” vizesen ezüstlő júdási kötéldarabként villan meg és kísért a bújkáló Tisza.

A költő és “képíró” Dudás Sándor Bükkábrány polgármestereként is megmarad a tájhaza érzékeny Anteuszának, kinek “mint mezítlábas talpát régen “, most “szívét pirítja a rög “, és szeplős lányarcot lát a tavaszi napban, továbbra is. Áthevült rög és áthevült nap sugározza egymást, saját grafikákkal megjelenített és éveivel egyező számú verset tartalmazó kötetében, földárnyékban is, fényt vetve.

Cseh Károly