Örök vőlegény
Laboda Kálmán:
Örök vőlegény
– Válogatott versek –
Hogy miért Örök vőlegény a cím?
Hát „feleségül tudjuk venni” a pénzt, a gazdagságot, a sikert? Nekem nem sikerült. Akinek igen, annak szeretnék egy kicsit a helyében lenni. És sikerül-e „feleségül venni” a zökkenőmentes életutat, a boldogságot, magát az Életet. Azt hiszem, keveseknek. Akiknek igen, azoknak szeretnék a helyükben lenni. (És feleségül tudjuk-e venni az összes nőt?) Pedig erre lenne szükség, hogy már itt a földön megízlelhessük a mennyország boldogságát!)
És végül sikerül-e „feleségül venni” Isten közvetlen látogatását, a kegyelmet? Ez az egész emberiséghez viszonyítva csak nagyon keveseknek jutott osztályrészül. Akiknek igen, azoknak végképp szeretnék a helyükben lenni. (Mert ez az igazi „pénz”, az igazi élet, az igazi boldogság.) Vőlegény vagyok tehát, aki remél, ezekre áhítozik-vágyakozik, errefelé törekszik.
Laboda Kálmán