Csörgedező források
Csörgedező források
Mezőkövesdi magánájtatosságok énekei
Ajánlás
„Csörgedező források” – a mezőkövesdi magánájtatosságok sajátságos énekgyűjteménye, a teljesség igénye nélkül. ez a kiadvány a különböző imacsoportok által közkedvelt énekek egybefoglalása, mely tartalmazza a hívek ajkáról összegyűjtött régi és új változatokat. huszonöt éves egyházzenei szolgálatban eltöltött tapasztalatom azt bizonyítja, hogy a régi énekek „életben tartása” létszükséglet a hívő nép körében. Ez a gondolat vezérelt az énekeskönyv kiadására, mely magába foglalja a majd másfél évtized alatt Mezőkövesden szerzett tapasztalatokat, és a közös éneklés által Istenre való ráhangolódás élményeit, hálaadásait, kéréseit, fohászait. Hiszem és remélem, hogy ezáltal is a fiatalság körében a már nem ismert, vagy feledésbe merülő helyi énekek újjáélednek és „tovább élnek”. Ajánlom mindenkinek, mint hasznos segítséget, aki e magánájtatosságokban tevékenyen részt vesz.
Mozer János
kántor – karnagy
A II. Vatikáni Zsinat azt kérte, hogy „A vallásos népéneket is gonddal kell ápolni”. Ez a kérés megegyezik Plébánosom felhívásával, amely a kántor eskü alkalmával hangzott el: „ápold és gyarapítsd e nép énekét”. E kis énekeskönyv meg szeretné menteni és újra kézbe adni mindenkinek ezeket a gyönyörű népénekeket. Vegyük kézbe és szent Jakab ap. lelkületével énekeljük: „Szomorkodik valaki közületek? Imádkozzék. Jó kedve van? Énekeljen zsoltárokat!” /Jk. 5,13/
Török László
kántor – karnagy